Tudományosan bizonyított, hogy a mozgásfejlesztés milyen fontos a gyermekek életében. A gyermekek fejlődése során általában a szülők vagy a pedagógusok azok, akik észlelik, hogy a gyermekkel esetleg valami gond lehet. Sok esetben azonban nem tulajdonítanak ezeknek nagy szerepet, hisz „majd kinövi” a gyermek. Normál fejlődés során, amint az idegrendszer fejlődik, egy alacsonyabb irányítású központ szerepét egy magasabb rendű veszi át. Néha azonban előfordul, hogy az alacsonyabb központok uralkodó jellege fennmarad. Ez problémát okozhat, hiszen hatással lehet a gyermek életműködésére, tanulási képességére, magatartására. Blythe (2015) szerint a mozgások állnak a tanulás középpontjában. A mozgatórendszerhez kapcsolódik a tanulás a beszéd és a viselkedés is. Mielőtt a gyermek megtanul beszélni fejlődése különböző mérföldköveken megy keresztül: eleinte taglejtésekkel, testtartás változtatásával, mozgással, hanglejtéssel illetve hangszín és hangerősség változtatásával teremtik meg a kapcsolatot a környezetükkel. Nemcsak a beszéd, de az olvasás (szemmozgások) is a mozgatórendszer megfelelő működésének függvényei. Az írás a testtartási rendszer által támogatott, a szem-kéz koordináció megfelelő működése elengedhetetlen hozzá. Ezek az alapvetőnek tűnő készségek (beszéd, írás-olvasás) szükségesek lesznek majd az iskolában. Mindezek mellett ami még létfontosságú, az az egyensúly illetve a mozgáskészség automatikus szabályozása. Idegrendszeri éretlenségre utalhat, amikor ezen képességek zavart szenvednek.

Vannak mozgásvizsgálati tesztek (pl egy lábon állás teszt-Schrager, 2001) amelyekkel szűrik az olvasási (dislexia) és egyéb tanulási nehézségre veszélyeztetett gyermekeket. Az azonban a mai napig nem tisztázott miért alakul ki az egyensúly és koordináció bizonyos gyermekeknél míg másoknál miért nem. Idegrendszeri éretlenség figyelemzavar hátterében több primitív reflex (alsóbbrendű irányítású központ által vezérelt) fennmaradása (perzisztálása) valószínűsíthető. Ezen vizsgálatra reflex vizsgálatokat használunk, leépítésük pedig célzott gyakorlatokkal lehetséges.

Több szakirodalom alátámasztja ilyen problémáknál a mozgásterápia hatásosságát. Susanne Zinreis és mtsai (2015) figyelemzavaros (ADHD) gyermekeknél azt tapasztalták, hogy a mozgásfejlesztés jelentősen javította a motoros és a kognitív képességeiket.

Amennyiben gyermeke nehezen kezdi az iskola első osztályát, tanulási nehézségei vannak, vagy még iskola előtt áll és szeretne egy vizsgálatot forduljon bizalommal hozzám!

Forrás:

  • Susanne Zinreis et al. (2015): Effects of physical activity an executive function and motor performance in children with ADHD.Res Dev Disabil.
  • Blythe, S. G. (2015). Reflexek, tanulás és viselkedés: Betekintés a gyermeki elmébe. A tanulási és magatartási problémák non-invazív megoldása. Medicina Könyvkiadó. Budapest.