Nagyon sok sportoló szenved el keresztszalag szakadást. Az USA-ban évente több mint 100.000 keresztszalag szakadás jön létre. Az elülső keresztszalag a leggyakrabban sérülő képlet a térdízületünkben, melyet túlnyomó részben operatív úton kezelnek. Műtéti eljárás is többféle lehet, azonban ennek következtében protokollárisan is nagy eltérések vannak a rehabilitáció ütemében. A mai napig rengeteg kutatás folyik a legjobb, leggyorsabb rehabilitációs protokoll kidolgozása érdekében. Hatalmas a dilemma mikor érdemes visszaengedni egy elsportolót pályára, hiszen sok esetben a felgyorsult (accelerált) rehabilitáció során újrasérülnek.

A térdízületnek 4 fő stabilizáló szalagját különböztetjük meg. Beszélhetünk 2 oldalsó szalagról (lig. collaterale mediale (belső), és lig. collaterale laterale (külső) ill. elülső (lig. cruciatum anterius) és hátulsó (lig. cruciatum posterius) keresztszalagról. A szalagok az ízületek stabilizátorai, megakadályozzák a túl nagymértékű elmozdulást, ezáltal elkerülvén egyéb szövetek sérülését.

Az elülső keresztszalag célja, hogy a különböző mozgások során akadályozza a sípcsont túl nagymértékű előre csúszását és befelé fordulását a combcsonthoz képest. Kutatásokkal bizonyosságot nyert, hogy az elülső keresztszalagban vannak mechanoreceptorok, amelyek észlelik az elmozdulás irányát, a térdízület helyzetét, a mozgások során a gyorsulást, sebesség változást és a feszültség változást. A sérülés után kialakuló instabilitás egyik kulcsfontosságú tényezője az, hogy csökken ez a funkció és emiatt egy másodlagosan megváltozott idegrendszeri funkció kezd el működni. Azon sportolóknak, akik olyan sportágat űznek, ahol fontos az ugrás a hirtelen gyorsulás, irányváltások ott elengedhetetlen, hogy stabil legyen a térdízület nyújtott állapotban.

Sérülési mechanizmus leggyakrabban egy nem-kontakt mechanizmus, mint például egy hirtelen gyors irányváltás, mely során a térdízület befelé fordul. Amikor a térd befele fordul a legnagyobb terhelés az elülső keresztszalagra tevődik, hiszen a sípcsont és a combcsont ellentétes irányba mozdul, ezáltal eredményezhetnek elülső keresztszalag szakadást. A legtöbb esetben rekonstrukciós műtétet hajtanak végre a sportolón, mely mechanizmusát tekintve lehet a páciensből (autograft) vagy egy külső donorból (allograft) származó ínszövet beépítése. Sajnos konzervatív kezeléssel szegényes eredményeket sikerült elérni. Ennek oka, hogy az elülső keresztszalag nem képes önmagától regenerálódni, mivel a tápanyagok nagy részét az ízületi folyadékból kapja (synoviális folyadék), amely elmossa a „helyreállító” sejteket, ezáltal képtelenné téve az új rostos (fibrósus) szövet kialakulását. A műtéti technikák során két leggyakrabban használt szövet forrása a négyfejű combizom ina (lig. patellae), illetve a combhajlító izmok ina (m. hamstring).

Korábban már akár fél év után visszaengedték a sportolót, azonban jó ötlet ez?

Van Melick és mtsai (2016) 90 tanulmányt vettek alapul kutatásukhoz. Azt a következtetést szűrték le, hogy a keresztszalag sérülés utáni rehabilitációnak tartalmaznia kell egy műtét előtti felkészítő szakaszt és 3 kritárium-alapú műtét utáni fázist. Az 1. fázis a károsodáson alapuló, a 2. a sport-specifikus edzés és a 3. a visszatérés a játékba. A rehabilitációs szakaszok közötti átváltáshoz erőteszteket és ugróteszteket érdemes használni. A teljes műtét utáni rehabilitációnak 9-12 hónapig kell tartania. A játékba való visszatérés előtt is teszteket kell alkalmazni, mely izomerőmérést, ugróteszteket és mozgásminőség mérést tartalmaz.

Zult és mtsai (2018) keresztszalag műtét után 26 hétig vizsgáltak különböző alsó végtagi készségeket. Arra jutottak, hogy a szokásos rehabilitáció javította a négyfejű combizom maximális erejét, az erőszabályozást és a dinamikus egyensúlyt, de maga a keresztszalag rekonstrukciót követő gyógyulás nem gyorsult fel. Ahhoz hogy a teljes szöveti átépülés megtörténjen, hogy ugyanolyan legyen a graft teherbírása, mint a sérülést megelőzően, szükség van közel egy évre. Ez alatt az időszak alatt a szövet megkapja a megfelelő ingereket és képes adaptációs mechanizmussal megfelelő teherbírásúvá válni.

Az időn kívül mi az, ami még rendkívül fontos?

  • heg állapota: a hegkezelést érdemes már műtétet követően megtanulni szakembertől. Amíg a varrat benne van, addig a heg mellett kezelünk.
  • maximális mozgástartomány: teljes térdnyújtás, és az ép alsó végtaghoz közeli hajlítás mértékének az elérése.
  • szövetek megfelelő állapota: ne legyenek összetapadások, feszes részek. Erre sokféle manuálterápiás módszer van.
  • maximális izomerő ill. izomegyensúly helyreállítása
  • propriocepció (helyzetérzékelés) fejlesztése: ez a terápiás módszer, mely során az ízület különböző képleteiben található receptorokon keresztül fejlesztjük a térdízület stabilitását. 
  • elkerülni az újra sérülést: medence helyzetét érdemes megnézni, sportspecifikus mozgásokban mennyire terheli a két alsó végtagját szimmetrikusan a sportoló, az esetleges diszfunkciókat érdemes manuálterápiás fogásokkal helyreállítani.

Van a különbség a porckárosodás megjelenési gyakoriságában műtéti és nem műtéti kezelés esetén?

Wellsandt és mtsai (2020) vizsgálták biomechanikai szempontok szerint a konzervatív és operatív úton kezelt keresztszalag szakadással rendelkezőket. A műtéti és a konzervatív csoport között nem találtak különbséget térdízületi porckárosodás tekintetében. Azok a résztvevők, akiket nem operáltak, a térdízület belső oldalát jobban terhelték, mint akik operálva lettek, míg oldalirányú síkból (sagittalisan) nem találtak különbséget a két csoport között. Tehát klinikailag jelentős azon következtetés, miszerint bármilyen keresztszalag sérülés után sajnos 5 év elteltével lesz valamilyen mértékű porckárosodás akár volt rekonstrukció akár nem.

Az elülső keresztszalag sérülésnél a legfontosabb az újrasérülés megakadályozása ill. a degeneratív elváltozások lassítása, éppen ezért rendkívül kiemelt szerepe van a megfelelő időtartamú és minőségű rehabilitációnak.

Forrás:

  • Zult, T., Goekeler, A., van Raay, J.J.A.M., Brouwer, RW., Zijdewind, J., Farthing, J.P., Hortobágyi,T. (2018):Cross-education does not accelerate the rehabilitation of neuromuscular functions after ACL reconstruction: a randomized controlled clinical trial. EUR J Appl Physiol. 118(8):1609-1623.
  • van Melick, N., van Cingel, R., Neeter, C. (2016): Evidenc-based clinical practice update: Practice guidilines for anterior cruciate ligament rehabilitation based on a systematic review and multidisciplinary consensus. British Journal of Sport Medicine. 50(24).
  • Wellsandt, E., Khandha, A., Capin, J., Buchanan, T.,S., Synder-Mackler, L. (2020): Operative and nonoperative management of anterior cruciate ligament injury: Differences in gait biomechanics at 5 years. Journal of Orthopaedic Research.